TÓTH Ágnes

A festészet és én

Az óvodától a pandémiáig

Nálam a festésnek egy naplószerű szerepe van, a kezdetek talán egészen kis koromig nyúlnak vissza amikor nem voltam nagyon beszédes („mi volt ma az oviban?” „semmi”), viszont lerajzoltam a napi eseményeket.

Elég sokáig rajzolgattam, bár soha nem tudtam jól rajzolni, most sem tudok.

Az első festési kísérleteim legalább 20-25 évvel ezelőtt kezdődtek, akkor még alkalmi jelleggel. Kb. 10 éve festek egyre gyakrabban, elsősorban a folyamat öngerjesztő mivolta miatt lett rendszeresebb a festés, részben pedig azért mert a körülményeim is kedvezőbben alakultak ehhez. (Egy külön kis tetőtéri szoba, valamivel több idő.)

A nagy áttörést a pandémia hozta, mikor is a felszabadult időmet végre festésre tudtam fordítani. Tervek, elképzelések persze a ”passzív” időszakokban is főttek, és újabbak főnek most is, folyamatosan.

Nálam a festés maga is sokszor úgy néz ki hogy csak toporgok a félig vagy egészen elkészült kép előtt vagy éppen az üres felület előtt, nem a szó szoros értelmében gondolkodom de gondolkodom, bámészkodok. Tehát akkor sem mindig festek amikor festek, viszont olyankor is festek amikor nem festek. Általában azon jár az eszem hogy mit és hogyan kellene megfesteni. Szinte bármilyen élményről, látványról az jut eszembe, hogy ebből milyen kép lesz. Ezeknek az élményeknek egyáltalán nem kell rendkívülinek lenniük, a legjobban a közvetlen környezetem és a hétköznapi események inspirálnak, azaz olyan dolgok, amik bármelyikünkkel bármikor előfordulnak. Ilyen módon a témáim forrása kimeríthetetlennek tűnik.

Festeni, rajzolni nem tanultam, a gyakorlatban sajátítok el tapasztalatokat, egy-egy technikai problémának könyvekben vagy az interneten utánanézek, és egyebekben pedig mások képeit nézem, pontosabban falom.

Vizuális tanulmányokat a Kontakt fotóművészeti kurzusok keretében folytattam, viszonylag hosszan. Itt az oktatás messze túlmutatott a fotózás technikai aspektusain, adott egy látásmódot, vizuális műveltséget, ebből alighanem több is ragadt rám mint a technikai tudásból.

Egyébként éppen egy elmélyültebb Photoshop tanfolyam közben fogalmazódott meg bennem az hogy na, akkor miért nem festünk inkább? Régóta nincs is profi fényképezőgépem, a legkomolyabb fényképészeti feladatot a festményeim fotózása jelenti, ami stúdió körülmények hiányában sokszor elég nehéz kihívás. Egyebekben pedig szinte csak a telefonommal fotózok és ezeknek a képeknek egy jelentős része is azért készül hogy egy későbbi festmény vázlata legyen.

Időnként felmerül bennem hogy érdemes lenne festeni is tanulni, de soha nem szánom rá magam, nemcsak azért mert mert a véges szabadidőmben inkább festek mint tanfolyamra járok, hanem, mert a festésben találom meg azt a szabadságot, hogy magam jöhetek rá a dolgokra, kísérletezhetek, el is ronthatok dolgokat, hogy egy kicsit függetleníthetem magam a szabályoktól, sőt megengedhetem magamnak hogy ne nagyon ismerjem a szabályokat, és kívül álljak a stílusirányzatokon.

Régebbi munkáimat visszanézve, egyre jobban értékelem bennük azt az esetlenséget, amit megpróbálok nem elveszíteni most sem, így, hogy már nagyobb gyakorlattal festek. Ebben az értelemben tartom magam naiv festőnek.

Újabban, ahogy kezd kialakulni egyfajta stílusom, és az is hogy milyen főbb témák foglalkoztatnak, kezdek inkább sorozatokban, vagy legalábbis egymáshoz illő képekben, képpárokban gondolkodni.

A polgári foglalkozásom amiből élek, messze nem ennyire kreatív, sőt szinte csak szabályok ismeretéből és alkalmazásából áll, viszont az életemnek ez a két területe egészen jól kiegészíti egymást. Mondjuk, azért, ha a festésből megélnék…

Amellett, hogy a témák és az inspirációk a leghétköznapibb látványokból származnak, nagy képfogyasztó vagyok, én még az ismerőseim turistafotóit is szívesen megnézem. Ilyenek alapján is készült már egy-egy képem. De természetesen hosszú a művészek listája, akiknek csodálom a képeit és akik direkt vagy indirekt módon hatnak az én képeimre is.
A lista nemcsak hosszú hanem vegyes is, sok olyan festő munkáit szeretem akiknek a stílusától az enyém nagyon távol áll. Ebbe a tág halmazba jó sok stílusirányzat is belefér a a naiv festőktől a posztimpresszionizmuson és a Bad Paintingen át az absztrakt expresszionizmusig. A fotóművészetből a szubjektív dokumentarizmus, és a street photography állnak hozzám közel, de a megrendezett fotókat is szeretem.

Az internetnek és a közösségi médiának hála, számos olyan alkotót ismerhetek meg akik nem híresek, vagy legalábbis én sosem hallottam róluk, képi világuk azonban nagyon is közel áll hozzám. És még valószínűleg számos olyan művész munkája is hat rám akikre konkrétan nem is emlékszem, de valamikor mégis alakították a látásmódom at.

Ha mindenáron ki kell ragadni neveket akkor a teljesség igénye nélkül:

Festészet:

a barlangrajzok

Bayeux-i kárpit – jó, nemcsak festmények 🙂

Henri Rousseau

Nico Pirosmani

Paul Gaugain,

Chaim Soutine,

Alberto Morrocco;

David Hockney és a londoni iskola festői;

Gerhard Richter;

Peter Doig;

sok, számomra korábban teljesen ismeretlen, a közösségi médiában talált festő, pl.: Jessie Homer French, Katherine Bradford;

A ma élő magyar festők közül Király Gábor, Fischer Balázs, Csató József, Nádor Tibor művei illetve bátorító szavai visznek előre, s egész biztosan hatott rám Bukta Imre.

Fotó:

Martin Parr,

Vivianne Maier Stephen Shore,

A Fortepan gyöngyszemei

Kiállítás(ok)

• Tóth Ágnes: 21 kép

A kiállításról:

• Budai Polgár – 2022. márciusi programajánló

Elérhető művek

Tóth Ágnes nálunk megfordult további munkái.